Tikkasztó nyári napok és egy izgalmas döntő után vagyunk, melynek során megválasztották a Felvidéket képviselő legszebb lányt, Bankó Barbarát. A második udvarhölgy a dunaszerdahelyi Csóka Edina, míg az első udvarhölgy a gútai Fülöp Kristína lett.

A Felvidék Arca döntőjét egy kemény felkészítő tábor előzte meg Naszvadon, ahol a koreográfián kívül a döntőbe jutott 12 versenyző megtanulta, hogyan kell helyesen mozogni a kamerák előtt. Mindezek mellett szépségápolási, étkezési és mozgáskultúrával kapcsolatos szakmai beszélgetéseken vettek részt. Ahogy a bemutató videóból is kiderült, a lányok néha önbizalomhiánnyal küzdöttek, de a színpadra már mosolygós arccal és vélhetően önbizalommal telve léptek fel. Először utcai viseletben mutatkoztak be a közönségnek.

Ezt követően népviseletben álltak a színpadra, amihez a kulturális programot a Varjos zenekar szolgáltatta, a Pozsony néptáncegyüttes táncosával, Barthalos Kristóffal. A színpadi produkcióra a lányokat Bukovics Evelin koreográfus készítette fel. A bikinis bemutatkozást forró hangulat övezte, ezen nemcsak a környékbeli lakosság, hanem a rend őrei is részt vettek, vélhetően a lányok biztonsága érdekében. Kovács Koppány zenés műsora mindig vérpezsdítően hat, hiszen rólunk, magyarokról énekel, nekünk, magyaroknak, noha a közönség közben már izgatottan várta, hogy a lányok újra megjelenjenek, ezúttal lélegzetelállító estélyi ruhákban.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a külsőre vonatkozó szempontok mellett vizsgálták a lányok fellépését és viselkedésük természetességét is. A zsűriben helyet foglalt a Koka Fashion tervezője, Kiss Kósa Annamária, Kurucz Klaudia, valamint Kovács József, Molnár Judit, Cziprusz Zoltán és Mucska József.

A Miss Sport díjat Csóka Edina, a Miss Bikini díjat Nagy Fanni, a Miss Talent címet Földy Dóra Rebeka, a Miss Fesztivál díjat az online szavazatok alapján Gráfel Boglárka kapta. Az eseményről még több képet ide kattintva láthatnak

A MartFeszt résztvevői a látványos döntő után Rúzsa Magdi koncertjét élvezhették.

Forrás: Felvidek.ma

X