Oldal kiválasztása

Idén is közeleg az év legjobb 5 napjaként számon tartott MartFeszt. Ugyanúgy, mint tavaly, idén is a leendő Martosi Szabadidőközpont területén kerül megrendezésre, július 4-8. között. A MartFeszt követői már láthatták, hogy a Nagyszínpad fellépői az elmúlt hónapban sorjában nyilvánosságra kerültek. Az utolsó sztárfellépőről azonban csak most hullott le a lepel.

Április 11-én délelőtt a komáromi Zichy-pont épületében Gubík László főszervező ismertette az öt nap zenei programját. Kiemelte, hogy az idei zenei felhozatal 5 rétegből épül egymásra. Mivel az idei évben a MartFeszt célközönsége a családok, a gyermekek számára az Apacuka zenekarral is szeretnének kedveskedni.

A zenei programon belül kitüntetett helyen szerepelnek a felvidéki zenekarok. Számukra márciusban egy versenyt hirdettek meg a szervezők, amelynek eredményeképpen a 3 legtöbb kedvelést szerzett banda felléphet a fesztiválon. Ők a The Neon Cities, a Black Side és a MegintPéntek. A szakmai zsűri további egy zenekart díjazott, ez pedig az Estendon, akik szintén fellépnek a MartFeszten.

Idén még több felvidéki zenekar kap teret, ugyanis a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete kialakítja a Harmónia-sátrat, ahol többek között fellép a Pósfa zenekar, a Big Man Band, az Arizona, illetve a Sunset Comfort is.

„Az éjjel soha nem érhet véget” jelmondat alatt lemezlovasok szórakoztatják majd a közönséget egészen hajnalig, amivel a szervezők legfőképpen a fiataloknak szeretnének kedveskedni.

Ebből is kiderül, hogy a zenei program a lehető legszélesebb réteg számára készült. Nem volt ez másképp a nagyszínpad programjának felépítésénél sem. Szerdán érkezik majd a Wellhello Fluor Tomival és Diazzal, csütörtökön a megunhatatlan Tankcsapda, pénteken Edda. Szombati fellépő Roy és Ádám, akitől a szervezők az idei szlogent kölcsönözték, utánuk pedig érkezik a fesztivál fénypontja, az Omega. Vasárnap a jól megszokott Ismerős Arcok mellett Charlie is fellép a MartFeszt színpadán.

A sajtótájékoztató vendége, az Omega frontembere, Kóbor János elárulta, hogy nagyon várják az eseményt, hiszen a szabadtéri koncertnek mindig más a varázsa. A zenekar aktív, jó állapotban van a csapat, egy-egy koncert alkalmával a színpadon is nagyon jó a hangulat. Nem fordult még elő olyan, hogy aki ott volt egy koncertjükön, nem azt kapta volna, amit várt, így lesz ez Martoson is.

 

A déli régió egyik legnagyobb rendezvényén idén is számos élmény várja majd a látogatókat. Gubík László annyit elárult, hogy a programgazdagság elve alapján szervezik meg a hatodik szabadegyetemet. Több társszervezőt, ifjúsági szervezetet, polgári társulást is bevonnak a szervezésbe. Az ő programjaik megjelenítését a következő 2 hónapra tartogatják.

A főszervező kitért továbbá a jegyárakra is. Az idei hetijegy elővételben június 25-ig 32 euró, napijegy a szombati napra elővételben szintén június 25-ig 16 euró, a helyszínen 18, a többi napra pedig a belépő ára 9 euró. Mint mondta, idén a nyitrai egyetemisták számára ingyenes a belépés. A középiskolások kedvezményes jegyet igényelhetnek 5 euróért, a martosi lakosok pedig jelképes egy euróért vehetnek belépőt. Továbbá azokra is gondoltak, akik csak az éjjeli bulin szeretnének részt venni, ők éjfél után 5 euró ellenében csatlakozhatnak a fesztiválozókhoz.