MartFamily családi fesztivált szervez a MartFeszt csapata
Újra benépesül a Martosi Rendezvényliget és Szabadidőközpont – idén MartFamily családi fesztivállal készülnek a MartFeszt szervezői.
A tavalyi évben a vírushelyzetre való tekintettel sajnos el kellett halasztani a VIII. Martosi Szabadegyetemet. Idén azonban a szervezők csapata megőrizve a fesztivál jellegét, ugyanakkor családias hangulattal ötvözve, újdonsággal szeretne debütálni. A Szövetség a Közös Célokért, a Villa Camarum, a Marthos polgári társulás, a Sziget polgári társulás, a Via Nova, valamint Martos község szervezésében a járványügyi helyzetre való tekintettel, s az előírások betartásával 2021. augusztus 7-én szombaton délelőtt 10.00 órától MartFamily családi fesztivált tartanak Martoson.
A díjtalan belépés koncertek és megannyi gyermekfoglalkozás színterére invitálja az érdeklődőket a Martosi Rendezvényliget és Szabadidőközpontba. Arcfestés és kézműves foglalkozások mellett a kicsiket ugrálóvárral, kisállat simogatóval és táncházzal várják, melyhez Tomi bohóc előadása csatlakozik, majd pedig íjászok színesítik tovább bemutatójukkal a rendezvénykínálatot, ugyanakkor további érdekességek is megtalálhatók lesznek, mint pl. kötélpálya és labdajátékok, ahol az ügyesség és a kitartás lesz a mérvadó.
A szervezők a gasztronómia világába is elkalauzolják a családi nap résztvevőit, hiszen egy kellemes nyári délután nem múlhat el finom ételek kóstolása nélkül, melyhez a főzőverseny és a réteshúzás kínálják majd az íncsiklandozó falatokat. A vidámabbnál-vidámabb pillanatok mellett a kedves szülők, míg csemetéik e sokszínű foglalkozásokon részt vesznek, megpihenhetnek, s a Szülői akadémián hallgathatnak hasznos előadásokat a gyermeknevelés rejtelmeiről.
A színpadi fellépések délelőtt 11.00 órától a Glamour zenekar koncertjével kezdődnek, majd délután 14.00-től Tomi bohóc fellépésére kerül sor, majd pedig íjászok segítségével ki lehet próbálni az íjászatot. Délután 15.00 órakor a Tilinkó népzenekar, majd 16.15-től a Zsapka – Emmer duó koncertjére kerül sor. 17.30-tól a Carpedante music előadásában jazz, pop és folk zenéé lesz a főszerep, míg este 19.00 órától Szvrcsek Anita és Bernáth Tamás invitálják a látogatókat az operett és a musical világába. Este 20.00 órakor Polyák Rita és Szelle Szilárd pop- és musical válogatását hallhatja a közönség, a koncert után a nap eseményeinek zárásaként DJ Kowi Retro discoval várja 21.00-tól mindazokat, akik kikapcsolódnának a 70-es, 80-as, 90-es évek kedvenc slágereire.
A projekt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával és Nyitra Megye társfinanszírozásával valósul meg.